Életközepi válság? csak kicsit elfáradtam… (1. rész)
Életünk során a boldogságérzetünk folyamatosan változik. Ez a változás azonban nem csupán az életkörülmények, megélt élmények és az ezekhez társított érzelmek függvénye. Kutatások bizonyítják, hogy a fiatal felnőttkor első évtizedeiben a boldogságérzet fokozatosan csökkenésnek indul, a mélypontját a negyvenes-ötvenes évek fordulóján éri el, ahonnan jó esetben ismét felfelé ívelő tendenciát mutat. Ezt a mélypontot, mely nemi és kulturális különbségektől függetlenül általánosságban jellemző nevezzük életközepi válságnak. A válság nem feltétlenül okoz megakasztó krízist, egyszerűen a boldogság szint csökkenését, fásultságot, motiválatlanságot hoz magával. Ami abban az esetben is rátelepedhet a mindennapokra, ha egyébként szép családdal, biztos, jól fizető munkahellyel, barátokkal és minden jóval rendelkezünk, amit általában a sikeres élet kritériumaiként szokás emlegetni. A jelenség hátterében az áll, hogy mindannyian szembesülünk előbb vagy utóbb azzal az alapvető ténnyel, hogy az életünk véges, így a lehetőségeink is folyamatosan szűkülnek az idő előrehaladtával. Ez a felismerés nehéz érzéseket hozhat, ami rátelepszik a mindennapok megéléseire. Így fordulhat elő, hogy látszólag rendezett és boldog életet élő középkorú férfiak és nők élete a külvilág számára nehezen értelmezhető új irányt vesz. A választás egyénenként különböző, néha a boldogságérzet tartós és folyamatos növekedését eredményezi, más esetekben pillanatnyi kielégülések mentén egy végeláthatatlan útkeresésbe torkollik.
Az okokról: A felnőtt kor első évtizedeit alapvetően meghatározza az a törekvés, hogy a családtól elszakadva felépítsük önálló életünket. Sikeressé váljunk, azaz jól funkcionáljunk felnőttként. Hogy mit jelent a sikeresség és az, hogy jól funkcionálunk jelentősen függ attól, hogy mit tanultunk a családunktól, és milyen mintát követ a környezetünk. Sok gyerek, nagy ház, elismert munka, tudományos fokozat... Bármelyiket is tűzzük ki célul, eléréséhez kompromisszumokat kötünk. Utunk során háttérbe szorítunk olyan vágyakat, melyek nem a kitűzött célok elérésének irányába vezetnek. Nem járunk össze a barátainkkal, mert a munka előbbre való, vagy éppen nem megyünk vissza 8 órában dolgozni a gyerekek miatt. A céljainkért feláldozott vágyak azonban nem tűnnek el. A háttérben várakoznak abban bízva, hogy valaha rájuk is sor kerülhet. Így amikor feleszmélünk, hogy talán kevesebb van már előttünk, mint amit magunk mögött hagytunk utat keresnek maguknak. Arra ösztönöznek, hogy vizsgáljuk újra a kitűzött céljainkat, találjuk meg, hogy számunkra mi az igazán fontos és értékes. És engedjük el azokat a célokat, feladatokat, tevékenységeket, melyeket a ránk aggatott elvárások mentén tettünk magunkévá. Találjuk meg a saját hangunkat, hogy életünk második szakaszában a külső elvárások helyett a belső hangunk irányítását tudjuk követni.
- Jung, C. G. (2003). Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Budapest: Európa.
- Stein, M. (2019). "Midway on our life's journey...": On Psychological Transformation at Midlife ". Forrás: Letöltve 2019. 09.24, from https://www.murraystein.com/midway.shtml
- Szalay Á. (2022). éppen jókor: Gyakorlati Útikalauz életközepi válsághoz kezdőknek és haladóknak. Budapest: Jaffa Kiadó.